Menu:


 

 

ill titleMihók Anita - La Nita

Mihók Anita diplomás zenész, énekes – gitáros évek óta játszik egyedül, duóban és nagyobb formációkban is. Gyerekkora óta foglalkozik zenével. A Zeneművészeti Főiskolán elvégezte a klasszikus gitárszakot, majd műfajt váltott, jazz-t tanult és kialakította saját stílusát. Egy szál gitárral és kellemes énekhangjával először a bossa nova-k világában mélyedt el, majd saját számokat kezdett írni, melyek a latin irányvonalat képviselik jazz-es elemekkel, sok improvizációval fűszerezve. Szólóműsorával évekig szórakoztatta a Biarritz étterem vendégeit. Különböző meghívásokat kapott Németországba, Svájcba, Lengyelországba és Kanadába. Itthon több rendezvényiroda szervezésében lépett föl, szerepelt különböző tévéműsorokban (pl.: Zeneszombat, az RTL Klub több műsora, Duna TV, Budapest TV) és különböző fesztiválokon adott koncerteket. 2003-ban megalapította jelenlegi trióját, mely Samba De La Noche néven 2007 végén mutatja be debütáló CD-jét. 


2009 májusában a Duna TV készít egy 2 órás koncert filmet La Nita és barátai címmel, ami tulajdonképpen összefoglalja az elmúlt 15 év eseményeit és zenéit.
2010 folyamán a Samba De La Noche átalakul. Somló Iván helyett Gozlan Fatima játszik ütőhangszereken.
Ez év Karácsonyán megjelenik új, ünnepi CD-jük LANITA MANTRA címmel.
2011-ben a Samba De La Noche végképp felbomlik. Ebben az évben több alkalmi formáció is alakul 1-1 koncert erejéig. Ilyen pl. a La Nita és az Escualo. Ezt a felállást főleg rendezvényeken lehet hallani.
Ez év nyarán létrejön egy ígéretes duó Forgách Péter mandolin művésszel, akivel klasszikus és jazz feldolgozásokat adnak elő.
A 6 tagú Sol Y Sombra zenekarral is több nagy sikerű fellépésen vesz részt.
Novemberben felkérik, hogy vegyen részt egy dokumentumfilmben. A Szőnyi Zsuzsával készített portré filmet Ordódy György rendezte, a zeneszerző és énekes Mihók Anita.
Ez az újfajta munka sikeresnek bizonyult, s ez talán a kezdete egy hosszú távú munkakapcsolatnak.
Az ősz folyamán megalakult Anita új zenekara: a MAGMA. A gitáros-énekes mellett cselló (Simkó-Várnagy Mihály), fuvola (Balázs Mátyás), és ütőhangszerek (Takács Márton) gazdagítják az izgalmas hangzást.

 

try { var pageTracker = _gat._getTracker("UA-7812163-2");